Politizáljunk-E?

Sziasztok!

Már rég óta rágódom egy szerintem fontos kérdésen: politizáljunk-e?
A kérdés roppant egyszerű, és szerintem alapból mindenki ugyan azt válaszolná rá: NE!
Ellenben , ha jobban belegondolunk a kérdésbe, akkor máris nem olyan egyértelmű a válasz! Lassan-lassacskán felnövünk mindannyian, ki előbb, ki később. Eljött az az idő, hogy közülünk majdnem mindenkinek van már munkahelye, komoly kapcsolata, és lassan rájövünk arra is, hogy már nem az a legfontosabb, hogy este melyik kocsmában találkozzunk. Páran közülünk már elhagyták a szülői otthont, és már ízlelgetjük az élet azon oldalát, hogy a havi kiadás nem a vásárlandó ruhákat/söröket/PC-alkatrészeket jelenti, hanem bizony létezik egy olyan fogalom, hogy "rezsi". Akik sikeresen leszakadtak az otthoni kasszáról, azok megtapasztalhatták, hogy a kajaköltség nem egyenlő a gyorsbüfé, vagy a kajálda alkalomszerű látogatásával, hanem bizony van egy nagy fehér láda, ami ideális esetben hideget csinál magában, és hajlamos a kiürülésre, ami ellen bizony cselekedni kell, mert helyettünk tölti fel már senki, és akkor az egészséges étkezésről még nem is beszéltünk... Aki még nem számolt utána, meg fog döbbenni, hogy egy felnőtt ember egy hónapban mennyi pénzt képes "megenni". Sajnos keveseknek adatott meg, hogy kapjanak egy házat vagy lakást, és bizony-bizony egy albérlet, vagy a saját lakóegység törlesztőrészlete nem két forint...
A felsorolást folytathatnánk napestig, de szerintem mindenki érti a lényeget. Ha belegondolunk, mindegyikőnk életszínvonala jelentősen függ attól, hogy mi történik "odafenn". Sokan - ahogy magam is - a struccpolitikát részesítik/részesítették eddig előnyben. Nem akarunk beszélni róla, mert az nem változtat semmin; mert a másik véleménye más, és nem akarunk konfliktust; vagy mert egyszerűen nem értünk hozzá. Ezek a leggyakoribb kifogások, hogy miért ne politizáljunk. Persze legtöbbünknél ez ennél öszetettebb, és legtöbbször ezek keveréke a valóság. Ha a saját példámból indulok ki, akkor elmondhatom, hogy nem foglalkoztam a politizálással, amikor a "felnőttek" arról beszéltek, mert jellemzően vita lett a vége; ennek köszönhetően vajmi kevés valós tapasztalatom volt a témával kapcsolatban, tehát máris két kifogás érvényesült egyszerre.
Mostanában azt vettem észre, hogy az minden embernek van véleménye, csak nem feltétlenül osztja azt meg másokkal a fent említett okok miatt. Aki megosztja, az is úgy, hogy nem feltétlenül jártasabb a témában. Észrevettem továbbá, hogy az emberek túlnyomó többsége foggal-körömmel ragaszkodik a véleményéhez, már-már személyes küldetésüknek tekintik, hogy elmondják másoknak: nekik van igazuk (a politikai nézeteikben, ahogy sokminden másban is). Ezek az emberek, akik nem hallják meg a beszélgetőpartnerük szavát, és ezek miatt az emberek miatt kerüli mindenki a politizálást, és az ilyen szituációk miatt nem beszélünk politikáról. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, ugyanis ha nem beszélünk a politikáról, és nem hallgatjuk meg a többiek véleményét, akkor "kénytelenek vagyunk" csak a saját véleményünket figyelembe venni, és a legtöbb ember jól megérti magát önnmagával (én legalábbis csak ritkán veszekszem a saját nézeteimmel), ez azonban ahhoz vezet, hogy a saját véleményünk megszilárdul bennünk. Kijelenthetjük tehát, hogy minél kevésbé akarunk a politikáról beszélni, idővel annál kevésbé leszünk alkalmasak arra, és annál inkább csak a saját, egy (azaz másét nem ismerő) nézőpontunk lesz a mérvadó számunkra. Hívhatjuk ezt a jelenséget "öngerjesztő Sofőr-hullámnak" is, miután ilyen szép tanulmányt írtam most róla.
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én nem szeretnék olyan ember lenni, aki folyamatosan csak egy oldalról nézi/véleményezi a dolgokat, épp ezért hallgatom meg mások (akár szélsőséges) nézőpontjait is, és olyankor is csak bólogatok, amikor valaki mondandójából egyértelműen kiderül, hogy olyan dolgokkal/számokkal/nevekkel dobálózik, amiről nem tud(hat), csak hallotta mások beszélgetésének foszlányát, és abból továbbgondolja a saját véleménye alapján. Mellesleg így születnek a legendák is.
Szeretnék ehelyett olyan ember lenni, aki észreveszi mindkét oldal hibáit, és méginkább olyan lenni, aki elismeri a tényleges pozitív intézkedéseket függetlenül attól, hogy milyen "színű" ember hozta azokat.
Szeretnék olyan ember lenni, aki meghallgatja barátai, ismerősei véleményét; és akinek meghallgatják ugyan ezek az emberek a véleményét; de leginkább szeretnék olyan ember lenni, akinek a politikai hovatartozása helyett az érdemi mondandót hallják meg a beszélgetőpartnerei, és akiről pontosan tudják, hogy ha valamiben nincs igaza, akkor észérvekkel meg lehet erről győzni.
Ahhoz azonban, hogy ezek megvalósulhassanak, elengedhetetlenek az olyan emberekre, akik hasonló képpen gondolkoznak, és akik szeretnék is tudni, hogy mi folyik körülöttük, és nem csak sodródni akarnak az árral. Sajnos (ahogy a világon mindenhol) Magyarországon is jellemző, hogy a lapok annak megfelelően közölnek cikkeket, hogy milyen "színűek", és ha nincsenek emberek akik megbeszélik a véleményüket (tehát politizálnak), akkor kénytelenek vagyunk mindent elhinni a médiáknak (akik pedig pártállásuknak megfelelő cikkeket közölnek - ez az "öngerjesztő Sofőr-hullám" második törvénye).
Újra felteszem tehát a nagy kérdést: politizáljunk-e?