2011. május 7., szombat

WTCC futam a Hungaroringen

Mint azt már többen tudjátok, idén kiesett az afrikai nagydíj a WTCC sorozatból, és helyette (több jelentkező közül) a Hungaroringre esett az FIA választása. A futamok június első vasárnapján leszenk (mindig 2 verseny van a WTCC-ben). A teljes rendezvény péntektől vasárnapig 3 napos lesz, de a legtöbb embert csak a futam szokta érdekelni.
Ami nagyon fontos, hogy a versenyre a belépés INGYENES, mind a 3 napra!
Az egyik kollegámnak támadt egy remek ötlete: megfogja a kiscsaládját (6 fő), és már szombaton odamennek, azonban szombaton nem a versenypályára, hanem a mellette levő aquaparkba! Ezt az ötletet meglovagolva fel is hívtam egy fotós barátom, aki tud intézni szállást kb. 2500Ft/fő/éj áron, és elméletileg elég sok embernek.
Ki awz akit érdekelne ez a 2 napos móka? Össze kellene számolni, hogy hányan vagyunk, hány autóval tudunk menni, hogy az utazási költségeket is el tudjuk osztani, valamint megfelelő mennyiségű helyet is tudjunk foglalni.
Tehát a program terveim szerint a következő lenne:
  • szombat reggel indulás
  • szombat napközben pancsolás, leégés
  • nem vezetőknek opcionálisan lerészegedés
  • késő délután/este pedig valami mókázás, esetleg igény esetén Bp.
  • alvást követően másnapos ébredés
  • vasárnap pedig Hungaroring szorkolás a Zengő Dension Team-nek, és pilótájuknak, Michelisz Norbertnek!
Ja, igen. ha esetleg eddig elfelejtettem volna mondani, és esetleg eddig nem hallotta volna:
Tavaly először a FIA WTCC, azaz a túraautó világbajnokságban elindult egy Magyar csapat, méghozzá a ZENGŐ DENSION TEAM, és egy hihetetlenül tehetséges Magyar pilótával MICHELISZ NORBERT segítségével, és egy diesel SEAT Leonnal meg is nyerték az újoncoknak kiírt bajnokságot, sőt, Norbinak sikerülrt mindenkit maga mögé utasítva futamgyőzelmet is elérnie!
Idén annyiban változott a felállás, hogy egy vadi új BMW segíti a csapatot a céljaik elérésében, és nem kis eredményeket már eddig is elértek, minden hátráltató tényező ellenére!
Szóval jelentkezzetek, és gyertek!

u.i.: facebookon is csináltam erre eseményt, ott találtok hasznos linkeket is!

28 megjegyzés:

  1. jól hangzik!!
    nekem csak pénz kérdése :S

    VálaszTörlés
  2. Ez tetszik. Menjünk sokan!:)

    VálaszTörlés
  3. Kiváló jó ötlet, és köszönjük. Én benne vagyok, csak lóvé kéne rá :(

    VálaszTörlés
  4. Jól hangzik a hét folyamán majd tudok rá válaszolni!

    VálaszTörlés
  5. Autópálya matrica:
    1650.-
    Benzin (bőven számolva):
    16000.-
    4 ember/autó esetén:
    4500.-/fő
    Szállás:
    2500.-/fő
    Aquapark felnőtt napijegy:
    4000.-/fő

    Tehát a teljes költség:
    11000.-/fő + kaja-pia, de azt lehet vinni is Tescoból, és a kaját is meg lehet oldani szendvicsekkel. Két napot mindenki kibír főzés nélkül. :)

    Az élmény:
    Megfizethetetlen... :P

    VálaszTörlés
  6. Én még ma megálmodom, hogy megyek-e. Ha megyek, én autók nézegetése helyett állatkertbe mennék. Mit szóltok az ötlethez?

    VálaszTörlés
  7. Melyik aquaparkról van szó?

    VálaszTörlés
  8. Van diákjegy az aquaparkba?
    Az állatkert jó ötlet!

    VálaszTörlés
  9. Van diák, az csak 3000Ft.

    Elég sokan jeleztétek, hogy a két nap jelenleg nem biztos, hogy belefér a keretbe, és lehet, hogy nekünk is inkább az egy napos megoldás lenne jó, de ez még kérdéses...
    Vasárnap a futamra mindenképp felmegyünk, ha valakit csak ez a rész érdekelne (4500Ft/fő 4fő/autó-val számolva), akkor azt is jelezzétek PLS!

    VálaszTörlés
  10. Ákossal nekünk jó a két nap, de mi az aquapark helyett állatkerteznénk, és másnap meg veletek futamoznánk. Az állatkert felnőtteknek 2100Ft, diákoknak 1500Ft.

    VálaszTörlés
  11. és akkor is jönnétek, ha csak 1 nap lesz belőle?

    VálaszTörlés
  12. Ha csak a vasárnapi nap jön össze, mi abban is benne vagyunk, de nagyon szeretnénk menni állatkertbe is. Van kedvetek/lehetőségetek szombaton ellátogatni oda, vagy majd máskor oldjuk meg?

    VálaszTörlés
  13. Hát, engem az állatkert annyira nem érdekel, hogy az miatt menjek +1 napot. Az aquapark is anyagi megfontolásból kérdéses még nekünk...

    VálaszTörlés
  14. Én max akkor tudok valószínűleg menni ha 1 napos a móka!

    VálaszTörlés
  15. Nekem az anyagiak mellett közbejött egy meghívás is; egy kedves volt kollégám nősül akkor szombaton, és meghívott a templomi esküvőre, ahova szívesen elmennék.

    VálaszTörlés
  16. szerintem akkor maradjunk az egy napnál, és kezdjük el számolni az embereket.

    VálaszTörlés
  17. Egyetértek. Akiket eddig tudok

    1. Kriszti,
    2. Kesze
    3. Pici
    4. Zsu
    5. én

    Tamásék tegnap jelezték, hogy vizsgák miatt tuti nem jönnek.

    Apyék? Daniék? Farkas? Zolcheeék?

    VálaszTörlés
  18. 7. Farkas
    8. Csanád (holnapra mondja fixre)

    VálaszTörlés
  19. Pontos menetrend:
    http://www.fiawtcc.com/html/uploadedFiles/PDF/2011_timetable_04_Hungary.pdf
    Ebből minket csak a vaásrnap érint...

    VálaszTörlés
  20. Egyenlőre úgy fest, hogy Csanád nem jön, szóval van minimum 1, maximum 3 szabad hely még!

    VálaszTörlés
  21. a névtelen katona :P

    Akkor elméletileg megvagyunk, de van még 2 hely, csak akkor a hátsó sorban szűkösebb, viszont mindenkinek olcsóbb :)

    Autó: ha kell, én tudok kocsival menni. Kesze tudsz jönni autóval?

    VálaszTörlés
  22. 8. Öcsi haverja=Peti
    9. Peti barátnője=Betti

    VálaszTörlés
  23. A részleteket majd valamikor megbeszéljük?
    Farkas

    VálaszTörlés
  24. Tényleg meg kellene beszélni a részleteket lassan.
    Gondolom úgy megyünk majd a két kocsival, hogy

    1. Kesze, 2. Kriszti, 3. Öcsi, 4. Peti, 5. Betti
    és
    6. Sofőr, 7. Zsu, 8. Pici, 9. Farkas

    Szerintem:
    Pályán lenne érdemes menni, a pályadíjat és az üzemanyagköltséget pedig szétosztjuk egyenlően. Indulás előtt és hazaérkezéskor teletankolunk, hogy a pontos költségeket mérhessünk.

    VálaszTörlés
  25. A költségrész szerintem is jó így, de ha az egyik autóban 4, másikban 5 emberre osztjuk csak az adott autó költségét, mert hogy az 5 embernek kényelmetlenebb egy személyautóban, akkor legyen olcsóbb is, az se gond.

    Az Ákossal akkor ezek szerint megbeszélted már, hogy ő tud jönni kocsival?

    VálaszTörlés