Csanád napi hajótöröttek

Jó estét jó szurkolást mindenkinek! Drága jó Sofőrünk rákényszerített, hogy életem második blogbejegyzését megírjam. (vagy lehet, hogy a történtek kényszerítenek...)

A rövidke kis visszaemlékezést csütörtök délutántól kezdeném, amikor is sikerült három marhának egy óra alatt összehozni egy eladó feliratot egy teljesen másra kitalált festékszóróval. Ezt követően volt szerencsénk átugrani hozzánk egy kávéra, aminek az lett a vége, hogy "előcsanádnapi" berúgást "előcsanádnapi" másnaposság követett.

A tengerészek... Ők azért olyan rettentően jók, mert soha sem józanodnak ki, a kalózok pedig azért, mert ők napról napra egyre részegebbek lesznek. Velem ellentétben ugye, mert én kijózanodom, ami egyet jelent a szédült, másnapos kóvájgással.

Ilyen körülmények között sikerült a pénteki elbliccelt munkanap délutánján összegyűjtenem Sofőrt és Picit (zombimajom).

Már a bevásárlás vészjóslóra sikerült, aminek során nem vettünk:

a, odaútra rendes kaját

b, másnapra reggelit

c, a Sofőr kenyérfélét egyáltalában.

Némi késéssel vettük utunkat a kikötő felé (Mohácson), ahol heresérvet kaptunk a rengeteg szartól amit egy ilyen akció lebonyolításához be kell pakolni a csónakba.

Itt megismertettem a legénységet a csónakvezetés alapjaival (amit olyan tudás, amit én is csak most kezedek a magamévá tenni), eközben elindultunk délnek (mert ott melegebb van, és meztelenebbek a kannibál nők...).

Barangolásaink során minden szart láttunk, hallottunk, fényképeztünk. Lenyűgöző az emberi kéz nyomát kevésbé viselő folyam. A képeket a Sofőr be is linkelhetné amúgy... Cirka két és fél óra alatt fényképeztünk ezt, fényképeztünk azt, leradaroztuk Magyarország legmélyebb vizét (~40m a radar szerint). Végezetül a Béda kapujától délre a Lábasház alatti részen az egyik kövezés mögött elhatároztuk hogy letáborozunk.

A homokzátony mögötti lassú vizen kikötöttük a csónakot, tábort vertünk a zátonyon sarjadó kis fűzerdő szélén, majd átmentünk a szomszédos kövezésre egy-egy serital társaságában, hogy a pirkadati órákba pergethessek egy kicsit.

Már sötétben, de mégis a kelleténél kicsit előbb visszazavart minket az éhség a táborba, ahol is egyre egyértelműbbnek tűnt, hogy északon nem diszkó van, hanem jön a vihar, és ha jót akarunk akkor azonnal megsütjük a grillkolbászkákat, mert hideg kaja nem nagyon van nálunk. Különben is... Egy egyszemélyes sátor van hármunknál meg egy nap-esernyő... Hát jó... Nekem vagyunk kíváncsiak arra hogy esik -e már valahol, nem, nem telefonálunk senkinek, csak nem lesz vihar... Mohács három óra útra van cirka... (az viharba csónakba olyan, hogy inkább nem keresem a jelzőket)

Bekajáltunk, és a felszerelést szélvédettebb helyre vittük a fák közé, és véglegesítettük a táborhelyet. Ezután próbáltam a konyhára ezt azt összehorgászni, de az aznap este hangosan habzsoló rablóhalaknak nem kellett a műanyag, sem a fa... Pedig egy ízben olyan közel rabolt hozzám, hogy lefröcsölt. Másnaposságom és elgyötörtségem odáig jutott, hogy a horgászat helyett a beszélgetős tespedést, a tespedés helyett pedig az első esőcseppek hatására a menekülést választottam. Pici (zombimajom) a sátorban, mi a horgászernyő alatt vártuk az ítélet időt. Esni nem igen esett, de a szélvihar nem akart alábbhagyni, így meg is indult az órákon át tartó szopás. Úgy határoztunk, hogy egyikünk sem akar Marry Poppins nyomdokaiba lépni, szóval markoltuk az ernyőt, miközben a fejünk rettenetes huzatban volt. Huszonöt fokban lefeküdtünk, majd keltem hat fele, kegyetlen hidegben. Hozzátenném, este nagyrészt nem az alvással törődtünk, hanem az ernyő egybentartásával, a cövekek újra meg újra leverésével, és rengeteg, rengeteg röhögéssel. Ezidő alatt Pici (zombimajom) a bóvli, ám szélvédett sátrában csak akkor ébredt fel, ha a befagyott seggemre új ruhadarabot tarháltam tőle, vagy ha a Sofőr megkérdezte tőle, hogy ébren van -e. Persze nekem volt még pár köröm este, amikor is a fizika határait súroló sebességgel haladó üdülőhajó a pokol és Galati közti menetrend szerinti útján úgy döntött, hogy juttat nekünk is a hulámokból egy picit. Megjegyzem jó helyen köttünk ki, úgyhogy a csónak nem akart elmenni, de biztos ami biztos ránéztem többször is.

Reggel hatkor gyújtottam egy kis tüzet, hogy ne fagyjak meg, és beszédbe elegyedtem a két horgásszal ki egyszer csak hajnalban ott lett a mellettünk lévő kövön. Dobtam párat, de semmi. A szomszédos kollegák visszadobtak egy potykát. Tilalom van rá, had ússzon.

A többieket felkeltettem, és innentől kezdődtek a problemák. A slendrián bevásárlás következményeképp a Pici (zombimajom) átkozott kincse maradt csak reggelire, ami állt:

-1 átlagosnál jóval kisebb szelet kenyérből

-1 kis darab grillerből

-1 kis darab kolbászból

-1 nem is olyan kis darab, de annál zsírosabb szalonnából

Nagy nehezen megsütögette mindenki a neki jutó húsfélét (mindenki tippelhet ki melyiket ette meg, a helyes megfejtők között kiosztunk pár marha nagy frászt), és megettük a méreten aluli kenyérszelet harmadával, és egy apró paradicsommal. Hát... Jobb mintha az ital fogyott volna el (a kalózok is így gondolnák).

Összecuccoltunk, a Pici (zombimajom) deréktájba berohadt a csónakba, a Sofőr egy balerina lendületével perdült be, engem meg berángatott a fájás, én meg a motort, és el is indultunk, hogy a határ ádáz őrei kétszáz méteren belül le is csekkolják, hogy kik és mik is vagyunk. Amikor látták, hogy töketlenkedünk, akkor inkább megkértek, hogy kössünk ki, és ott folytatjuk. Kedélyesen elbeszélgettünk, majd haladtunk tovább a kikötő felé, ami időben jóval távolabb esett, mint azt a 17,5km folyamkilóméternyi távolság, és a rakottan 10km/h menetsebesség jósolta. A fizikai számításainkba azt még könnyen beleszámolhattunk volna, hogy ha egyszer átmész a folyón keresztbe, akkor egy folyamkilóméter alatt cirka 1300 métert mész, de az igazoltatást, a vizelési ingert, a kényszeres nézelődést már nem talátam meg a függvénytáblámban... A hazaút roppantul hosszúra sikerült, bár élmény akadt ekkor is. Sikerült lencsevégre kapni egy szarvast amint keresztbe úszik a vizen, valamint sikerült Mohács déli kikötőjébe hajótörést szenvedni. Jobbnak láttunk ott kikötni, mert az üzemagyag elkeserítően folytán volt. Dujduj segített ki minket két liter üzemanyaggal. Neki egyből jó kedve lett tőlünk. Még egy idézetet is megosztanék veletek tőle: "Hehe... Ugye azt szeretnéd, hogy erről senkinek ne meséljek..." Hát igen... Tanulópénz...

Egy szó mint száz, ezek után már félálomban kötöttem ki Szőlőhegyen, a felpakolás álom volt (pláne a 27 kilós motort vinni).

Egy cigánypecsenye, két babgulyás, előttük egy kis kávé, az élet lassan visszatért a koffeinfüggő legénységben. Összeszedtük magunkat, majd hazafelé vettük az utat. Megállapítottuk, hogy szétégett a fejem, hogy szinte fáj ha a szél az arcunkhoz ér, és hogy adjam már át a volánt a Sofőrnek, mert kábé alszom. Mindegy, élve hazaértek a hajótöröttek, hogy utána mindenki pihenhessen, kivéve én, mert grillsütöttünk a két Bambínóval, a Kukucskával, meg a Cinikus Balázzsal a kertben, hogy utána jól elaludhassak a bl döntő alatt...

Lényegében ez csak egy kis kedvcsináló a vadvízi kempingezős-horgászós kirándulásokhoz. Azért hozzátenném, hogy legközelebbre nem ártana vagy sátrat vinni, vagy pedig kibérelni pár szobát a Lábasház nevű intézményben.

http://www.mohacs.hu/mohdata/kepek/1/1/29/labashaz.jpg

A ház a Dunaparton áll, a határtól nem messze, kikötője van, megközelítés vagy csónakon, vagy pedig a Mohács-Kölked-Erdőfű-Vadászház-Lábasház útvonalon földúton. (gyalog, biciklivel, motorral ingyen, autóval viszont gáthasználati díjat kell fizetni). Elvileg cirka 50 fő elfér benne. Villany, víz van, a fürdőszoba villannyal, a többi rész fával fűthető. A szállás ára 2800ft/fő/éj, ezen felül a villanyszámla ránk eső része, valamint ha használunk ágyneműt akkor azért is kell fizetni. Kedv van? :D