Szombaton Teca mamához mentünk egy könnyed bambizós-teázós-beszélgetős estére. Sűrű pelyhekben hullott a hó, gyönyörű téli este volt, szóval elég hamar megszületett az ötlet, hogy sétáljunk el az Égervölgyi tóhoz. Mikor elindultunk, a hó már bőven bokáig ért. Itt megjegyezném, hogy nem árt, ha a nyáresti sétákon jól emlékezetünkbe véssük ezt az utat, mert időnként térdig csúsztunk a hóba az olyan helyeken, ahol árkok vannak gyakorlatilag az út kellős közepén.
Én persze magassarkúban tipegtem, mert nem számítottam éjszakai hegyi túrára. Sosem tűnt még ilyen hosszúnak a tóig vezető út, de a fiúk hősiesen támogattak, így sikerült megúsznom a kalandot komolyabb sérülés nélkül.
A havas Égervölgy egyébként lélegzetelállítóan szép volt. Minden csupa fehér, a tó és a vízesés befagyott, és szinte nappali világosság volt az éjszakai erdőben. Némi hógolyózás, hóban ugrabugrálás, télierdő- és fagyottvízesés-csodálás után jött az újabb ötlet: építsünk hóembert. Mellesleg az a dolog szépsége, hogy vénségünkre úgy meghülyültünk, hogy már alkohol sem kell az ilyen világmegváltó ötletekhez.
Szóval elkezdtünk hólabdákat gurítani, én estem-keltem, de én alapból is béna vagyok, meg hát ugye a magassarkú... Amúgy feltaláltam a tökéletes technikát: enyhén rogyasztva, és hátrafelé araszolva gurítsuk a lábunk között a hólabdát, így kisebb az esélye az orrabukásnak. Persze seggreülni viszont sokkal könnyebb :) És nem, nem mutatom meg, aki ott volt, az láthatta.
Míg én a hólabda-gurítás technikájának tökéletesítésével voltam elfoglalva, addig a többiek már elkészültek a saját (az enyémnél 3x nagyobb) hólabdájukkal a maguk tökéletlen technikája segítségével. A Sofőr pedig feltalálta a kereket, értsd: próbálta palástolni, hogy tökéletlen gurítási technikája miatt a gömb koronggá változott. Így Sofőr jóvoltából talapzata is lett a hóembernek, erre jött még három méretes hógömb, így végül a kolosszus kb 2,5 m magas lett (majd pontosítsatok, mert nincs szemmértékem, de az biztos, hogy nálunk jóval magasabb volt). Kriszti keresett két csenevész ágat karnak, viszont szeme-orra-szája nem lett szegény hóembernek, ezért kárpótlásul a Farkas csinált neki egy tündéri hómackót. Illetve, ha jól emlékszem, négyet is, mert az első hármat Pici kinyírta, miközben a Sofőr nyakában ülve próbálta a macit a hóember fejére helyezni. A mutatványnak köszönhetően végül Maci 3.0 földi maradványai és az ép Maci 4.0 díszelegtek a hóember fején.
Búcsúzóul megnyalogattuk hóemberünket (azt hiszem, a "miért?" kérdés itt ismét felesleges, szimplán hülyék vagyunk), aztán visszatértünk Teca mamához még egy teára (illetve a Pici forralt borra, de csak mert ő ugye nem iszik alkoholt a héten). Teca mama egyébként meglepő örömmel fogadott minket, annak ellenére, hogy az olvadozásunkkal összedzsuváztuk az egész helyet.
De itt még nem ért véget az este. Krisztivel becsüccsentünk Sofőr és Zsu mögé a Suzukiba, és indultunk volna haza, mikor újabb ötlet támadt Sofőr agyában: Orfű. Csapatás. Bizonyára mindenki tudja, hogy mi az eredménye a "Sofőr + autó + csúszós-havas Orfűi út" egyenletnek. Aki nem, az számoljon utána. Amúgy a csapatás elég lájtosra sikerült, mert Sofi félti az új autóját, szóval egyet-kettőt csúszkáltunk, amúgy pedig 30-cal araszoltunk a szerpentinen.
Azt hiszem, az igazi eredmény a Suzuki fogyasztásának maximalizálása volt, a csúcsértékeket Kriszti lelkesen kommentelte a műszerfalon lévő fogyasztásmérő adatai alapján. Találkoztunk egyébként nálunk bátrabb szelleműekkel is: 3-4 kispajtás egy játszós Ladával pont előttünk állt keresztbe egy kanyarban, enyhén lekoccolva a szalagkorláttal.
Egyébként csak Remeterétig mentünk, ahol tervben volt egy újabb hóember építése, de sajnos valakik már megelőztek minket. Talán jobb is, mert Remeteréten sokkal hidegebb volt, mint Égervölgyben, oda is fagytunk volna, mire elkészül a hóemberünk. Szóval csak nézelődtünk egy keveset (kb 30 másodpercig - tényleg nagyon hideg volt), aztán visszaültünk a meleg autóba és hazafelé vettük az irányt.
Jut eszembe: nem adtunk nevet a hóembernek, így most utólag szavazásra bocsátom a kérdést. Szerintem legyen Dezső.
U.i.: Csekkoljátok a Kesze sapiját ezen a képen :)
Akkor csak sorban:
VálaszTörlés- A hóember (Dezső - vagy inkább Rezső?) szerintem 220-230cm magas lehetett.
- Teca-Mama persze, hogy örül, mert tudja, hogy az ilyen időjárás vonzza a sok hülyét, hogy kiránduljanak egyet az erdőben.
- Nem az volt az ötletem, hogy csapassunk, hanem, hogy ugorjunk le Orfűre. Felfelé jó csapatni, csak az a baj, hogy vagy lassan araszoltunk felfelé rekordfogyasztással, vagy pörögtek a kerekek szintén rekordfogyasztással, szóval nem bírtam volna gyorsabban menni négy emberrel. Lefelé nem jó csapatni, mert olyankor még a gravitáció is ellenünk van, ezt mindenki tudja, aki ült már mellettem, mikor "siettem". Azt meg már csak tényleg mellékesen jegyzem meg, hogy nem szeretek más életével játszani, arra egyszer már majdnem rákeféltünk. Ebbe a képletbe még azt is illesszük bele, hogy fáradt voltam én is, de legalább tudom magamról, hogy ilyenkor mennyit nő a reakcióidőm; majd fűszerezzük meg az egészet azzal, hogy ezzel a kocsival még nem nagyon csapattam, és ezért nem is tudom, hogy mikor mit reagál adott szituációban. Ezeket mind figyelembe véve tudtam, hogy:
a.) nem akartam, hogy miattam valami bajotok legyen
b.) azt sem akartam, hogy a kocsira még több pénzt kelljen költenem, viszi az így is rendesen.
c.) a Zsu így sem volt túl nyugodt :P
Kicsivel jobban nekiengedve könnyen korlát lett volna a vége, ahogy azt a ladások is saját bőrükön tapasztalták.
Vasárnap voltunk Éger-völgyben és Éger-tetőn, meglátogattuk SnowGuy-t is, bejegyzést, képeket prezentálok hamarosan!
Szépen leírtad Kata.
VálaszTörlésMennyire jó volt már :)
de lassan elég a télből, nem?
Szerintem ő Bob. Mármint a hóember :D
VálaszTörlésnagyon kész aza hógumimaci :D !
VálaszTörlésKesze :D Amióta megnézted az Álom.net-et próbálsz trendi lenni? :D