Éger-vögy - Éger-tető

Szombat este Éger-völgyben megvolt a magunk kis hóka-mókája, amit megvallom őszintén, az Olasz melóra vett munkavédelmi bakancsom első nedvességálló próbája miatt erőltettem. Mivel nem ázott be az ott töltött idő alatt (mondjuk ennyitől talán egy sportcipő sem nedvesedik be), vasárnap délelőtt már az újabb ADAC által nemzetközileg elismert tesztkörülményeken járt az agyam.

Csináltam hát a szokásosnál korábban egy közös MSN-beszélgetést, majd csak úgy mellékesen felvetettem az Éger-völgy - Éger-tető hótúra ötletét.
Sokaknak tetszett az ötlet, és már jöttek az újabbak, mint pl. Jakabhegy, 4-es akna, stb... Tamás és Kriszti mondták, hogy nem jönnének kocsival (6 embernek nem is kell 3 autóval jönnie - Grínpísz!), ezért maradtunk Farkassal ketten. Azonban bennem azonnal megszólalt a kisördög, hogy ha bizony nem lenne alaptermészetemmel teljességgel ellenes mindennemű kártétel bármely gépjárműben, és meglátnék egy-két kocsit 4-es aknán, aminek a gazdái jó-eséllyel légvonalban 5-6 km-re vannak, bizony már csak viccből is feltörném a kocsit, és még a gyári, beépített autórádiót is vinném kormányvezérléssel, légzsákkal együtt, a kerekeket nem is említve. Még szerencse, hogy nem bántom az autókat...
Erőltettem hát tovább eredeti tervem, majd már csak az indulás időpontját kellett megbeszélnünk, illetve, hogy ki jön. Pici takarít, Farkas ebédel, meg ilyenek, Kesze nem végez világosban, Zsu fáradtság miatt nem jön, Tamás hajszárít, Apy elérhetetlen, Kriszti pedig mittomén, rólam nem is beszélve. Maratunk hát a későbbi indulásban, hogy mindenki elkészüljön: 15.30 @ Éger-völgyi parkoló.
Elmentem Tamásért, majd vissza hozzánk, hogy 5 perc alatt elkészüljek. Ekkor Zsu mondja, Ő is jön, várjuk meg. Éhesek lettünk, hát Pici felszedését a McDrive-hoz igazítottuk. Közben telefonált Kriszti, hogy a túra helyett inkább otthon marad mesét nézni, és aludni. Kaja után késve meg is érkeztünk Teca-Mama parkolójába, ahol az emberek már kicsúszkálták a fél világot. Felhívom Farkast, jön-e, de nem. Maradtunk hát négyen, induljunk.
Az első instant agyfasz akkor ért minket, mikor megláttuk, hogy nem látjuk a tegnapi (neveiben vitatott) hóbarátunk maradványait. Elkeserítő. Gyakorlatilag egy napig sem állt, és már a sok paraszt szétrúgta, oldalbavizelte, átépítette, éppen csak le nem fosta (a belsejét nem ellenőriztük, tehát ez sem biztos). Elkeseredettségünkben inkább nekivágtunk a havas tájnak.
Az erdő ismét bebizonyította, hogy gyönyörű télen, nem csak éjjel, nappal is. Az összes képet meg tudjátok nézni a picasa-albumomban. Próbáltam képeket csinálni, de az eredeti élményt egyik sem adja vissza. Amikor a fák között megpillantottuk a TV-tornyot, az például kifejezetten lefotózhatatlan, legalábbis ezzel a géppel.
Mindenesetre technikailag nem csak a fotózásra voltunk felkészülve, hanem Tamás még túra-GPS-t is hozott magával, hogy el ne tévedjünk azon az útvonalon, amit általános iskolás koromban akár csukott szemmel is bejártam.
Eltévedtünk.
Nincs mit szépíteni, 15 év távlatából az ember alig-alig emlékszik a nyári melegben megtett útvonalra. Télen pedig véletlenül sem hasonlít a táj. A GPS pedig úgy döntött, hogy aki hülye, tévedjen el, mert ő bizony nem akar működni. Kilyukadtunk olyan házakhoz, ahová nem vezet út, mégis egy Seichento parkol az udvarban, és játszótér van a házak és az erdő között. A hegyen, ahonnan felkiálthattam, hogy "Jé, látom a házunkat!", és nem hazudtam nagyot, mert az utcánk ott volt. Közvetlenül a 25 emeletes előtt.
Időközben a Pici kitalálta, hogy Ő hóangyalt akar csinálni, de mivel csak állt, segítettem neki barátságból a hóba elhelyezkedni. A képeken Ti is láthatjátok (balra), hogy szebbet csinált egy lányénál! Ezzel Zsu is próbálkozott (jobbra), igaz, nem önszántából, hanem neki is segítettem.
A vidámságuk a megtett úttal arányosan csökkent, ám mikor végre felértünk Éger-tetőre (gyakorlatilag megkerülve mindent), hirtelen elillant a fáradtság. Megmásztuk a kilátót, beszélgettünk, csináltam fotókat (a Geresics-blog új fejlécfotóját is itt csináltam), majd megbeszéltük, hogy itt fúj a szél, menjünk inkább vissza.
A vissza-útra (már ismerve az indulási és az érkezési helyet is) nem lehetett panaszunk, zökkenő- és eltévedésmentes volt. Mivel a bakancs nem ázott be, próbáltam erőltetni a levágás témáját, ám hamar felvilágosítottak, hogy addig jó, hogy lemegyek, de ott a patak. Azért valamennyit csak levágtam a végén.
Pihenésképp bementünk még Teca-Mamához teázni (kivéve Picit, aki forralt-bort ivott, mivel a héten nem iszik alkoholt), Majd végül fáradtan hazamentünk.
Nézegessétek a képeket, és legközelebb gyertek Ti is!